SZIASZTOK LÁNYOK, FIÚK!

Nagyon örülök, hogy megtaláltatok minket, Standovárné Bede Zsuzsa, pszichológus vagyok, segítőimmel együtt üdvözöllek Benneteket. Remélem sok érdekes dolgot találtok a honlapon.
A TINIZUG jeligés rovatban velem tarthatjátok a kapcsolatot. FÓRUM-on egymással is megbeszélhettek különböző témákat, de a hozzánk feltett kérdésekre is folyamatosan próbálunk válaszolni segítőimmel.
Bemutatkozás:
Pár évig az Ifjúsági Magazinban a Test-szerelem rovatot szerkesztettem. Mivel ez megszűnt, a korszerűbb interneten szeretnék a segítségetekre sietni. Magamról annyit, hogy szexuálpszichológus vagyok, így "hivatalból" is sokat foglalkozom a szexszel, szerelemmel a férfivé-nővé válás buktatóival és mindennel, ami a fiú-lány témához tartozik. Ráadásul van három gyerekem, akik segítenek tiniformában maradni, hogy ne felejtsem el még véletlenül sem, milyen egy igazi tinédzser lelke.
Egyszer a nagyobbik lányom nyomott az orrom alá egy füzetet, amire az volt írva:
Kíváncsi napló, felnőtteknek tilos elolvasni!
Kissé bambán néztem rá, hogy most mi a manót akar tőlem, hiszen ezek szerint ezt a füzetet még csak ki sem nyithatom. "Mama, te nem számítasz felnőttnek"- mondta szelíden. Ennél kedvesebb bókot nem is kaphattam volna egy kamaszlánytól. Hogy miért mesélem el ezt nektek? Nagyon szeretném, ha előbb-utóbb ti is így éreznétek, és bátran, őszintén mindent meg mernétek kérdezni tőlem, legyen az bármilyen ciki vagy őrült kérdés is. Nagyon sokan vagytok, akik ezeket nem tudják, nem akarják megbeszélni a szüleikkel, hozzám bizalommal fordulhattok. Szólíthattok Zsuzsinak, Zsuzsa néninek stb., tegezhettek, magázhattok, ahogy könnyebb. Ne feledjétek, nincs olyan kérdés, amit ne tehetnétek fel nekem.
Közben jó pár év eltelt, és a nagyobbik lányom egyetemre került, és láss csodát, lassan végez az ELTE pszichológia szakán! Most már az új honlapon ő is segít nekem, így Nektek is a munkában. Forduljatok hozzá is bizalommal
MIT CSINÁL EGY PSZICHOLÓGUS, MIT CSINÁL EGY SZEXUÁLPSZICHOLÓGUS?
A klinikai szakpszichológus a lelki gondokkal, problémákkal foglalkozik. Pszichológiai tesztekkel jelenségeket vizsgál, pszichoterápiás beszélgetésekkel, csoportos módszerekkel a páciens aktív részvételével és egyéb technikával segít a gondokat megoldani.
A szexuálpszichológus egy olyan pszichológus, aki a férfiak és nők szexuális és párkapcsolati problémáin próbál segíteni. Talán nem is gondolnátok, hogy milyen gyakran fordulnak elő ilyen gondok, és nemcsak az idősebb korosztály körében. Sőt! Pácienseim nagyobb része fiatal. De miért beszélek erről nektek? Hát, mert pont a munkám során bizonyosodtam meg arról, hogy sok esetben a szexuális kultúra, a szexuális nevelés hiánya okozza ezeket. A családok nagyon nagy hányadában tabu téma a testiség, sőt a szerelem is. A 90-es évek felmérése azt vizsgálta, hogy honnan és milyen mértékben kapnak szexualitásra vonatkozó információkat a fiatalok. Íme:
| Személyes | Média | ||
| barátok | 72% | TV | 97% |
| tanárok | 67% | rádió | 88% |
| anya | 52% | újság | 82% |
| védőnő | 49% | orvosi könyv | 82% |
| orvos | 40% | videó | 49% |
| apa | 39% | szex magazin | 35% |
| testvérek | 1,7% | ||
Ennek kicsit ellentmond az, hogy mit tartanának fontosnak a tinik. A sorrend:
1. TV: 72%
2. anya: 49%
3. könyv: 38%
4. rádió: 27%
5. barátok: 23%
Vagyis sok fiatalnak nagy szüksége lenne az anyjával szembeni kölcsönös bizalomra. Ez főleg a lányokra igaz, a fiúk szívesebben élnek a média útján szerezhető információkkal. Sajnos még a legjobban megírt könyv vagy elkészített ismeretterjesztő film is okozhat galibát, ha a már a fejetekben lévő dolgokhoz rosszul kapcsoljátok. Így járt egy tini fiú is, aki ezzel a kérdéssel keresett fel:
MILYEN AZ A MIKROPÉNISZ? LEHET, HOGY NEKEM IS AZ VAN?
A mikropénisz egy születési rendellenesség, ami már csecsemőkorban felfedezhető. Ilyenkor az orvos a szülőkkel együtt dönti el, hogy mi legyen /leggyakrabban hüvelyt operálnak a gyakorlatilag nem létező pénisz helyett/. Gondolhatjátok, hogy a kérdező fiúnak semmi ilyesmi baja nem volt. Kiderült, hogy hallott, látott valamit a mikropéniszről, és azt azonnal magára vonatkoztatta. Mivel elégedetlen volt a hímvesszője méretével, összeállt a kép: Úr isten, nekem is ez lehet!
Szerencsére hamar felkeresett engem, és el tudtam oszlatni a félelmét.
Nagyon fontos, hogy merjetek kérdezni, hisz a bennrekedt gondolatok, kérdőjelek hatalmas szorongást, bűntudatot tudnak produkálni, és sokszor fölöslegesen. Egy időben feltett kérdés, egy jókor kapott válasz helyére teszi a dolgokat, és az önbizalmatokat.


06 (20) 207 5144


